|
|
Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottság elnöke és dr. Tamási Judit, a KÖH elnöke 2011. december 16-án, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban sajtótájékoztatót tartott a Közép-európai Program keretében és támogatásával megvalósult Duna Limes – UNESCO Világörökség projekt befejeződéséről, eredményeiről, s azokról a további feladatokról, amelyek hátra vannak még a Római Birodalom Duna-menti határvidékének mai országhatárokon átnyúló világörökségi sorozathelyszíni jelöléséig.
|
|
|
|
|
|
A Teleki László Alapítvány és Szabadka Városa rendezésében a szabadkai székhelyű Authentic Vojvodina és az NGO Urbis közreműködésével, az NKA, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal valamint a KIM Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága támogatásával 2011. május 27-28-án Településfejlesztés és örökségvédelem címmel nemzetközi szemináriumra került sor Szabadkán, a történeti város megmentése érdekében. Befejezésül a résztvevők Nyilatkozatot tettek közzé.
|
|
|
|
|
|
Az UNESCO Világörökség Bizottsága (VÖB) 2011. június 19. és 29. között tartja 35. ülésszakát Párizsban. Az ülés során a VÖB egyebek között felülvizsgálja a Veszélyeztetett világörökségi helyszínek listáján szereplő helyszínek (jelenleg 34) megőrzési állapotát, ellenőrzi a Világörökségi Listán szereplő helyszínek megőrzési állapotát és áttekinti a Részes Államok által megküldött megőrzési állapotjelentéseket, valamint dönt új helyszínek felvételéről a Világörökségi Listára. A VÖB június 23-án elfogadta a két magyarországi helyszínről, Budapestről és Tokaj kultúrtájról szóló megőrzési állapotjelentést.
|
|
|
|
|
|
A Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága (VÖMNB), mint világörökségi ügyekben a kulturális örökségért felelős miniszter tanácsadó testülete 2011. január 11-én rendkívüli ülést tartott a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal székházában, hogy állást foglaljon az UNESCO Világörökség Központjához két magyarországi világörökségi – Budapest és Tokaj – helyszínről 2011. január 31-ig benyújtandó megőrzési állapotjelentésről. Az aktuális kérdésekről dr. Réthelyi Miklós a nemzeti erőforrás minisztere és dr. Tamási Judit, a KÖH elnöke tartott sajtótájékoztatót.
|
|
|
|
|
|
2010. december 27-én megjelent a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalról, a kulturális örökségvédelmi szakigazgatási szervekről és eljárásaikra vonatkozó általános szabályokról szóló 324/2010. (XII. 27.) Kormányrendelet. A rendelet 2011. január elsejétől hatályos.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az egyházi műemlékek, műtárgyak megőrzése, a tájékoztatás érdekében öt esztendeje szervez örökségvédelmi fórumokat konferenciákat a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, hogy a mindennapokban felmerülő örökség szakmai kérdésekre, a megóvásban, a felújításban felmerülő gyakorlati problémákra választ adjon, utat mutasson a történelmi egyházak képviselőinek. Az elmúlt hónapokban Eger és Pápa volt az épített egyházi örökségről szóló találkozó színhelye. Az egri konferenciát Ternyák Csaba érsek köszöntötte.
|
|
|
|
|
|
A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség alapításának millenniuma alkalmából a „Gyulafehérvári Szent Mihály Székesegyház és Érseki Palota régészeti és építészettörténeti kutatása és helyreállítása” címmel a Teleki László Alapítvány, a KÖH közreműködésével konferenciát szervezett az Országos Széchényi Könyvtárban október 11-12-én. A megnyitót dr. Tamási Judit, a KÖH mb. elnöke tartotta.
|
|
|
|
|
|
A Kulturális Örökség Napjait szeptember 17-én, az Andrássy Egyetemen dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és dr. Tamási Judit, a KÖH megbízott elnöke nyitotta meg, hangsúlyozva a kultúra, a tradíciók, a nemzeti örökség társadalmi fontosságát, közösségépítő erejét.
|
|
|
|
|
|
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal örömmel üdvözli a civil társadalom felelősségvállalását az örökségi értékek védelmében, határozott fellépését egyes műemlék épületek megmentése érdekében, mindezzel támogatva a Hivatal hatósági munkáját.
|
|
|
|
|
|
Az élénk közérdeklődés, amely az V. kerületi önkormányzat ingatlanfejlesztési elképzelései körül a 2010. június 30-án együttesen tartott Központi Építészeti-Műszaki-, illetve Fővárosi Tervtanács ülését követően kibontakozott, arra kötelezi a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt, hogy elvi állásfoglalást adjon közre annak ellenére, hogy az ügyben eddig hivatalosan még nem keresték meg. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal feladata, hogy a gyakorlatban érvényt szerezzen annak a jogalkotói szándéknak, amely a kulturális örökségvédelmi törvényben nyert megfogalmazást, és azon a felismerésen alapul, hogy kulturális örökségünk hazánk történelmének olyan pótolhatatlan forrása, amelynek csorbítatlan fennmaradása elsőrendű közérdek. E törvény értelmében a Hivatalnak feladata a műemléki értékek felkutatása, védelme és a megőrzésükre irányuló tevékenységek szabályozása.
|
|
|
|
|
|
Dr. Tamási Judit váltja Dr. Mezős Tamást a KÖH élén
Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter 2010. július 20-án két hónapos felmondási idővel, munkavégzési kötelessége alól ezen időszakra mentesítve, felmentette tisztségéből Dr. Mezős Tamást, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökét. Az elnöki teendők helyettesítés keretében történő ellátásával 2010. július 21-től Dr. Tamási Juditot bízta meg.
|
|
|
|
|
|
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Közép-magyarországi Irodája 2010. február 26-án elrendelte a Budai Vár Csikós udvarában mélygarázs építéséhez kiemelt munkagödör és az építkezés szünetelése miatt, illetve a mostani olvadás, esőzés következtében esetleg kialakuló életveszély megelőzését, valamint a már korábbi határozataiban megjelölt munkák hatósági végrehajtását a kötelezett Budavári Vagyonkezelő és Innovációs Kht. veszélyére és költségére. A közvetlen életveszély megelőzéséhez szükséges munkák meghatározására és elvégzésére, valamint a kötelezésben előírtak teljesítésére feljogosította a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-t.
|
|
|
|
|
|
„A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal közszolgáltatásainak elektronizálása, informatikai rendszerének fejlesztése” címmel, EU támogatásból indít új fejlesztési projektet a KÖH.
|
|
|
|
|
|
Az Értékőrző városfejlesztés címmel 2009. szeptember 2-5. között Szombathelyen megrendezett XXV. Országos Műemléki Konferencia résztvevői Memorandumban összegezték a találkozó tanulságait.
|
|
|
|
|
|
Hagyományosan szeptember harmadik hétvégéjén kerül sor a Kulturális Örökség Napjai rendezvényeire, amelynek koordinátora a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal. A KÖN sajtótájékoztatója szeptember 10-én 11.00 órakor lesz a Párbeszéd Házában (Budapest VIII., Horánszky u. 20).
|
|
|
|
|
|
Októbertől változik a műtárgykiviteli engedélyezés eljárása. 2009. október 1-től már nem a közgyűjteményeknél kell a kivinni szándékozott műtárgyakat bemutatni, hanem a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál, mint engedélyező hatóságnál.
|
|
|
|
|
|
Tekintettel a Budapest, gellérthegyi Citadella műemléki védettségével kapcsolatosan a sajtóban ismételten (Magyar Hírlap 2009. július 28.) nyilvánosságot kapott „latolgatásokra”, amelyeket a hivatkozott írásban ráadásul az OKM illetékesének - sajnálatos módon minden bizonnyal tévesen interpretált - nyilatkozatával kívántak megerősíteni, a hiteles tájékoztatás érdekében a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal részéről az alábbi nyilatkozatot tesszük.
|
|
|
|
|
|
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, az Országos Főépítész Kollégium, a Magyar Urbanisztikai Társaság és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság sajtóbeszélgetést tart 2009. július 30-án, csütörtökön délelőtt 10 órakor a KÖH Tanácstermében.
|
|
|
|
|
|
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal a 2009. június 30-án tartott helyszíni szemlén megállapította, hogy a Citadellán belül és kívül engedély nélküli építmények állnak, méretük, telepítésük, anyaguk, megjelenésük a Világörökség területen elhelyezkedő, műemléki védelem alatt álló Citadella eszmeiségéhez és látványához méltatlan. A hatósági engedélyhez kötött, ám engedéllyel nem rendelkező építményekre a Közép-Magyarországi Iroda bontási határozatot adott ki 2009. július 10-én.
|
|
|
|
|
|
A 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelettel módosított, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalról szóló 308/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) 1. § (6) bekezdésének 2009. április 1-jétől hatályos rendelkezése szerint „A Hivatal a honlapján, bárki számára korlátozás nélkül hozzáférhetővé teszi a régészeti lelőhelyek, a régészeti védőövezetek, a műemléki területek és a műemlékek, valamint az azonosításukhoz szükséges és a védettségükre vonatkozó adatok naprakész, az adatok közötti keresés lehetőségét biztosító adatbázisát.”
|
|
|
|
|
|
A Szakrális terek bemutatása lesz ebben az esztendőben a Kulturális Örökség Napjai központi gondolata. Szeptember harmadik hétvégéjén, 19-én és 20-án nyitják meg kapuikat a látogatók előtt azok az épületek, amelyek fontosnak tartják, hogy felhívják a figyelmet az épített örökség értékeire, megőrzésük fontosságára.
|
|
|
|
|
|
Jelenleg a vámeljárások során az Ügyfeleknek számos hatóság több mint hetvenféle engedélyét, igazolását kell – a vámügy sajátosságaitól függően – benyújtaniuk papíron, általában eredeti példányban, így pl. a műtárgyak, kulturális javak esetén a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által kiadott engedélyt.
|
|
|
|
|
|
A „Tokaj történelmi borvidék kultúrtáj világörökségi helyszín komplex, világörökségi szempontú hatástanulmánya, különös tekintettel a szerencsi biomassza-erőmű létesítésére” című hatástanulmány képezte az alapját az UNESCO Világörökség Bizottságnak szóló megőrzési állapotjelentésnek. A hatástanulmány honlapunkról letölthető.
|
|
|
|
|
|
A badacsonytomaji önkormányzat állításával ellentétben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) nem gördít akadályt sem a Badacsony-hegyre tervezett új kilátó, sem a Badacsonytomaj területén építendő szálloda, illetve bevásárlóközpont megvalósulása elé.
|
|
|
|
|
|
A Világörökség Bizottság 32. ülésén Magyarországtól, mint Részes Államtól megőrzési állapotjelentést kért Tokaj Történelmi Borvidék Kultúrtájról. A jelentés leírja, hogy a Tokaji Történelmi Borvidék Kultúrtáj világörökség helyszín kiemelkedő egyetemes értékeinek megőrzése szempontjából a Szerencs város területén megvalósítani tervezett, nemzetközi szinten is szokatlanul nagy szalmatüzelésű erőmű beruházás számos, részben az adott világörökségi helyszínen túlmutató problémát vetett fel.
|
|
|
|
|
|
Az UNESCO Világörökség Bizottsága 2008 júliusában a kanadai Québecben tartott 32. ülésszakán tárgyalta az Andrássy úti világörökségi helyszín, s védőzónája, a Belső- Erzsébetváros kérdését. Felkérte Magyarországot, mint Részes Államot, hogy 2009. február elsejéig tegyen részletes jelentést a terület városrendezési helyzetéről és az érvényben lévő megőrzési lépésekről.
|
|
|
|
|
|
A Népszava 2009. január 16-i számában „Nem műemlék a Citadella?" címmel jelent meg írás, amely a Citadella műemléki védettségét kérdőjelezte meg azt állítva, hogy sehol nem található az a hivatalos jegyzék, amely a fenti műemléki védelmet hitelt érdemlően igazolná, sőt a cikk az irat megszületését is kétségbe vonta.
|
|
|
|
|
|
A sajtóban 2009. január 16-án megjelent írások, amelyek kétségbe vonják a Citadella és más műemlékek védettségét alaptalan téveszméken, félremagyarázott hivatkozáson alapulnak. Mindezzel kapcsolatban a KÖH szükségesnek tartja közölni az alábbiakat.
|
|
|
|