|
Elérhetőségeink A kulturális javak, műtárgyak védelmével kapcsolatos feladatok ellátása a hivatalon belül – a vonatkozó szabályozások szerint – több szervezeti egység között oszlik meg. Az elsőfokú hatósági, hivatali ügyintézésbe a következő szervezeti egységek vesznek részt. Műtárgyfelügyeleti Iroda A Műtárgyfelügyeleti Iroda a hatályos jogszabályok és a Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata alapján a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal önálló jogalanyisággal nem rendelkező területi szerve, mely a kulturális javakkal, műtárgyakkal kapcsolatos, meghatározott hatósági és hivatali feladatokat országos illetékességgel látja el. Feladata az adott szakterületen a felügyeleti munka egységes szemlélettel, magas színvonalon és hatékonysággal történő ellátása. Ennek során elvégzi a műtárgyak ideiglenes és végleges kiviteli engedélyezését, a műtárgyak védetté nyilvánítását, védettségének megszüntetését, a védetté nyilvánított műtárgyak felügyeletét, a műtárgyakkal kapcsolatos jogellenes cselekmények elleni ágazati fellépés, hatáskörébe utalt feladatait, valamint a műtárgyakkal kapcsolatos más hatósági és hivatali eljárásokat. Feladatai ellátása érdekében biztosítja a Kulturális Javak Bizottsága (KJB) tanácsadó testület munkáját, együttműködik a múzeumokkal, könyvtárakkal és levéltárakkal, valamint más hatóságokkal, így a rendőri és vámszervekkel, továbbá más Európai Uniós tagállamok társhatóságaival. A Műtárgyfelügyeleti Iroda munkájáról éves beszámoló készül. [2005, 2006, 2007, 2008]
A Műtárgyfelügyeleti Iroda első tíz évéről, az elért eredményekről külön beszámoló készült, mely a Műemlékvédelem című folyóirat 2009. évi 6. számában nyomtatásban is megjelent. A Műtárgyfelügyeleti Iroda elérhetőségei: Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. II. emelet Postacím: 1535 Budapest 1., Pf.: 721. Telefon: (+36)-1-224-5515 Fax: (+36)-1-225-4985 e-mail: mutargy@koh.hu műtárgykiviteli ügyekben: kivitel@koh.hu A Műtárgyfelügyeleti Iroda munkatársainak telefonszáma és e-mail címe: • Dr. Buzinkay Péter, irodavezető (+36)-1-225-4986, peter.buzinkay@koh.hu • Czuczor Lászlóné, titkárnő (+36)-1-224-5515, laszlone.czuczor@koh.hu • Turok Margit, műtárgyfelügyelő (+36)-1-224-5506, (+36)-30-535-0634, margit.turok@koh.hu • Harangi Anna, műtárgyfelügyelő (+36)-1-224-5505, (+36)-30-249-1654, anna.harangi@koh.hu • Kőszeghy-Puska Ildikó, műtárgyfelügyelő (+36)-1-224-5593, (+36)-30-249-1664, puska.ildiko@koh.hu • Opra Zsuzsanna, műtárgyfelügyelő (+36)-1-224-5241, (+36)-30-997-2946,zsuzsanna.opra@koh.hu • Tomanicz Anikó, műtárgyfelügyelő (+36)-1-224-5201, (+36)-30-249-1688, aniko.tomanicz@koh.hu • Dr. Fukker Valéria, műtárgyfelügyelő (+36)-1-224-5556, (+36)-30-249-1659, valeria.fukker@koh.hu Nyilvántartási Iroda Ügyfélszolgálati Iroda Amennyiben bármilyen műtárgyakkal kapcsolatos hivatalos megkeresése van, kérjük szíveskedjen azt írásban közvetlenül a Hivatal Műtárgyfelügyeleti Irodájára eljuttatni. Kiviteli engedélyezéssel kapcsolatos kérelmet – kizárólag a jogszabályban meghatározott formanyomtatványon, a szükséges mellékletekkel együtt – a Hivatal ügyfélszolgálatára kell benyújtani. A formanyomtatványokat (magyar és EU-s kiviteli engedélykérelem, nyilatkozat) letöltheti a honlapunk megfelelő oldaláról, vagy személyesen a Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján veheti át. A kiviteli engedélyt az ügyfél ugyanitt, az Ügyfélszolgálati Irodán veheti át. (A vonatkozó szabályozásról honlapunk műtárgykivitel (kiviteli engedélyezés) című oldala ad részletes tájékoztatást.) A Ügyfélszolgálati Iroda szervezetileg a Hivatal Hatósági és Jogi Igazgatóságán az Ügyiratkezelési Osztályhoz tartozik. Az Ügyfélszolgálati Iroda elérhetőségei: Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6., II. emelet 212. szoba Postacím: 1250 Budapest, Pf.: 6. Tel.: 06 1 225 4878, 06 1 225 4881 Fax: 06 1 225 4900 Ügyfélfogadás rendje: hétfőtől – csütörtökig: 8.00-16.30 pénteken: 8.00-14.00
|