|
A nagybányai festőiskola stílusát egész életében őrző festőművész, Benkhard Ágost (1882-1961) azonos nevű fia építészetet tanult. Első tervezői munkái a Hofstätter és Domány irodában születtek. Jelentős szerepe volt Cserba Dezsővel a Dunapark ház tervezésében. Modernista szemléletét valósíthatta meg a Meredek utcai Vécsey-villa tervezésében. A honvédség polgári tervezője lett, majd a Közmunkák Tanácsának tervezési csoportját vezette. 1937-ben tervezte a soproni hadapródiskola uszodáját és kápolnáját, majd 1938-39-ben Veszprém-Jutason a katonai laktanya, kórház és parancsnoksági épületét. A II. világháború után a KÖZÉPTERV-nél, az Építésügyi Minisztériumban dolgozott, majd az UVATERV főépítésze lett. Egyik tervezője volt a mai képviselőháznak, amely a Jászai Mari téren áll. Nevéhez kötődik a Velencei Biennálé magyar pavilonjának átépítése, több budapesti épület, köztük a Várfok utca két sarkán épített, s a Vár kapujaként is emlegetett lakóházegyüttesek tervezése, mely 2000-ben műemlék lett. Benkhard Ágost 2010-ben posztumusz kapta meg az Ybl-díjat.
|