|
Az Üvegház, amely a Weiss-család 1896-ban alapított üvegmanufaktúrája, utóbb termékeinek élő bemutatótere volt, ma már csak emlékében őrzi azt az épületet, amelyet 1934-ben Kozma Lajos tervezett. A homlokzatot egykor borító fehér márványüvegnek éppúgy nincsenek már nyomai, mint az üvegtéglás lábazatnak, a drót-, katedrál- és ornamentüvegeknek, a lépcsőház falait borító üveglapoknak, az üveg lépcsőfokoknak. Az épület 2011-ben kapott műemléki védettséget, s mai tulajdonosa hiteles rekonstrukciót ígér. Nemcsak építészettörténeti, de másfajta, súlyos szellemi hagyatéka is van a háznak:1944-ben Weiss Arthur a svájci konzulátusnak ajánlotta fel a házat. S az „Üvegházban” működött 1944 júliusától a budapesti Svájci Követség Idegen Érdekek Képviselete Kivándorlási Osztálya. Az „Üvegház” a „területenkívüliség” elve alapján menedékül szolgált az üldözötteknek, 1944 végére háromezer zsidó gyűlt itt össze s vészelte át a tragikus hónapokat. Az épületben a Carl Lutz Alapítvány emlékszobája látható. Falán a műemléki táblát dr. Tamási Judit, a KÖH elnöke és Vámos György, a Carl Lutz Alapítvány elnöke leplezte le. A Vadász utcai ünnepségen, akárcsak a várbeli emléktáblaavatáson megjelent Fónagy János államtitkár. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal mai székháza, korábban a brit követség épülete volt a rezidenciája 1942-től Carl Lutz (1895–1975) svájci diplomatának, akinek feladata több, Magyarországgal hadban álló, ezért a közvetlen diplomáciai kapcsolatot megszakító állam és polgárai jogi, gazdasági képviselete, védelme volt. A diplomata a nácik által megszállt Európa egyik legnagyobb zsidómentő akcióját hajtotta végre Budapesten, amikor a nyilas terror idején védleveleket állítottak ki. A KÖH székházán dr. Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere avatott emléktáblát Carl Lutz tiszteletére. Az ünnepségen szólt Agnes Hirschi, Lutz magyar származású nevelt leánya, valamint Jonathan Knott, brit nagykövet. Jelen volt Svájc nagykövete, Christian Mühlethaler is.  | Dr. Nagy Tamás polgármester, Agnes Hirschi, Jonathan Knott nagykövet a KÖH széházánál |
 | A műemléki tábla az "Üvegház" falán |  | Dr. Tamási Judit elnök, Jonathan Knott nagykövet, a tolmács, Agnes Hirschi, Christian Mühlethaler nagykövet, Vámos György, a Lutz Alapítvány elnöke a Köh székházánál |
|