Akadálymentesített verzió   english magyar  
     
 
   
       
.
 Vissza a főoldalra
Kitüntetések a Műemléki Világnapon
 

Miniszteri díjak:
Dr.  RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter
  1. A műemlékvédelemért  Forster Gyula-díjat adományoz:
  1. A nemzeti erőforrás miniszter, dr. Réthelyi  Miklós Forster Gyula-díjban részesíti Gyulaváriné  Lovassy Klára közlekedésmérnököt, a Magyar Építészeti Múzeum  nyugalmazott igazgatóját örökségvédelmi szakmai és társadalmi szervező  tevékenységéért.

  2. Az építészet és az örökségvédelem iránti  odaadás végigkísérte egész pályafutását. Szűkebb pátriája, Veszprém örökségvédő  igyekezetének motorja. Hatalmas energiájának és kitartásának köszönhető –  többek között – a veszprémi vasbeton völgyhíd tudományos igényű feldolgozása és  publikálása. Pályája kiemelkedő része a Magyar Építőipari Múzeum magas  színvonalú szakmai vezetése, minden dologi, adminisztratív és anyagi nehézség  ellenére.
    Nevéhez számos kiállítás és szakmai  rendezvény kötődik. Fontosnak tartotta az építőipari tanuló ifjúság bevonását  az örökségvédelembe, melynek eredménye a Juta-pusztai cselédtemető és a  veszprémi izraelita temető rendbetétele.
    Messzire nyúló szakmai kapcsolatainak  köszönhető, hogy múzeuma bekerült nemzetközi katalógusokba és hogy a hazai  szakmai kutatások eredményeit nemzetközi konferenciákon ismertethette. Alapító  tagja a Műemléki Kutatás és Kézművesség hálózata- Porta Speciosa Egyesületnek.

  3. PAZÁR BÉLA Ybl-díjas építésznek, elismerve  több évtizedes kimagasló szakmai színvonalú munkáját valamint elkötelezettségét  az építészeti értékek megőrzése iránt, amely a műemléki helyreállításoknál  jutott kifejezésre.

  4.  Évtizedek óta a magyar építészet élvonalában  alkot munkatársaival kisebb-nagyobb alkotóközösségben. Az elmúlt időszakban  kiemelkedően jelentős műemlékek helyreállítását tervezte. Nevéhez fűződik a  budavári Sándor-palota, a sopronbánfalvai volt karmelta kolostor  helyreállítása és a Zeneakadémia helyreállításának tervezése.  Műemlékhelyreállításainál a rendeltetésből kiindulva a régi és új magas fokú  harmóniája jelenik meg. Generációjának és az egész magyar építész szakmának  egyik legműveltebb építésze, akinek gondolkodásában az értékközpontúság  szorosan összefügg az értékvédelmi szempontok  sokrétűen megnyilvánuló érvényesítésével, s ezt nemzetközi szinten is megjelenő  publikációi és előadásai mellett oktatói tevékenysége is messzemenően tükröz.

  5. Ivicsics Péter okleveles építészmérnök, műemléki szakmérnök  számára három évtizedes kiváló területi felügyelői munkájáért, az örökség  megmentése érdekében kifejtett magas színvonalú, felelősségteljes szakmai és  tudományos munkásságáért.

  6. 1982-2011-ig a Országos Műemléki  Felügyelőség és jogutódai, majd 2012-ig a Vas Megyei Kormányhivatal Kulturális  Örökségvédelmi Iroda munkatársa. Nemcsak munkája, hivatása és élete is a  műemléki értékek megőrzése, megvédése. Munkájában szigorú és következetes.  Olyan szakember, aki tisztában van azzal, hogy az örökségvédelem és a  tulajdonosok között feszülő érdekellentét feloldása nem a szakmai szempontok  elvtelen feladását jelenti. Vas megye jó néhány műemléke, műemléki együttese,  települése őrizte meg értékeit, egyedi arcát, újult meg következetes  helytállásának köszönhetően.
    Kezdeményezője volt olyan nehéz  feladatoknak, mint a körmendi kastélyegyüttes műemléki helyreállítása, a  kőszegi  vár és a belvárosi Jurisics tér  megújítása.
    Egyike azoknak, akik a kezdetektől fogva  részt vesznek a tudományos és ismeretterjesztő munkában is.
DR.  RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter
  1. hidden
  2. A régészeti örökségért Schönvisner István-díjat adományoz:
  1. Dr. Miklós Zsuzsa régésznek, a  történelem kandidátusának, több mint három évtizedes pályafutása során elért  kiemelkedő tudományos eredményeiért, a régészeti örökségvédelmet alakító, a  magyar középkori régészetet feldolgozó kutatási munkájáért

    A magyar  középkori régészet kiemelkedő egyénisége, akinek tevékenysége a régészeti  topográfiai kutatásban, a falvak és mezővárosok régészetében nemzetközi szintű,  kimagasló jelentőségű. A várak kutatása és topográfiai felmérése, illetve a  légirégészet terén rendkívül fontos, iskolateremtő értékű a munkássága.  Önzetlen szakmai munkája mellett folyamatosan nagy figyelmet fordít az általa  kutatott lelőhelyek és leletek örökségvédelmi problémáira, a restaurálás, a  dokumentálás, a leltározás és a szakszerű tárolás, bemutatás érdekében.  Tanulmányai és könyvei a magyar középkori régészet megkerülhetetlen szakmunkái,  amelyek erősítették a magyar régészeti örökségvédelem potenciálját a kutatás  területén.
  2. SZŐKE BÉLA MIKLÓSNAK, az  MTA Régészeti Intézete kandidátusának a Dunántúl Karoling kori történetének és  régészetének területén végzett úttörő jelentőségű tudományos munkájáért. A  zalavári IX. századi hatalmi központ régészeti feltárásáért, a feltárt  leletanyag szakszerű nyilvántartásáért, és folyamatos műemléki bemutatásáért 

  3. Szakterülete  az avar kor, a Karoling-kor, a honfoglalás és a kora Árpád-kor régészete. Egyik  vezetője a Kis-Balaton területén folytatott ásatásoknak. Munkatársával feltárta  és feldolgozta Pusztaszentlászló Árpád-kori temetőjét. 10 éve tart rendszeresen  szaktárgyi segédtudományi órákat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.  Munkásságát a hazai és a nemzetközi kutatás egyaránt nagyra értékeli, ezt  igazolják rendszeres nemzetközi konferencia-meghívásai és ösztöndíjai is.
Miniszteri érmék:
Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter
  1. A  műemlékvédelemért Forster Gyula-EMLÉKÉRmet adományoz:   
  1. Csilléry Bélának, a MÁV ZRt. szombathelyi Pályavasúti  Területi Központ vezetőjének a vasúti műemlékek fenntartásában, működtetésében  és eredeti jellegük megőrzésében betöltött jelentős szerepéért.

  2. Közel 40 éves pályafutása  során a MÁV szombathelyi Igazgatósága területén az épületek, berendezések  építését, felújítását, karbantartását irányította, felügyelte. Munkája során  mindig kiemelten fontosnak tartotta a vasútállomások, megállóhelyek eredeti  építészeti sajátságainak megőrzését, természetesen hangsúlyt helyezve a mai,  korszerű igények kielégítésére is.
    Mindent megtett azért, hogy  a gyakran leromlott állapotú épületek felújítására olyan vállalkozót keressen  és találjon, aki nemcsak a felújításban, de a megóvásban, az épület  működtetésében is szerepet vállal. A   szombathelyi MÁV Igazgatóság házi Múzeumának vezetője, egyben legnagyobb  gyűjtője.

  3. Horváth Ákos református lelkipásztornak, orvosmérnöknek az Ágoston Sándor  Alapítvány képviselőjének, a határon túli elsősorban erdélyi vonatkozású  műemlékek állagmegóvásáért, fenntartásáért tett lelkiismeretes, önfeláldozó,  helyi közösségek identitását erősítő munkájáért

  4. Az Ágoston Sándor Alapítvány  keretében 2004 óta szervez határon túli magyar műemlékek  állagmegóvására, fenntartására irányuló akciókat. Az Alapítvány elsősorban  olyan műemlékekre figyel, amelyeket tulajdonosai vagy használói önerőből  nem tudnak fenntartani, megőrizni. A hiteles  műemléki szempontokat előtérbe helyező munkába a helyi közösségeket vonja be,  így a személyes közreműködés erejével hozzájárulva az épületek  fennmaradásához.  Az Alapítvány évente  más és más helyszínen vállal áldozatkész, fontos és sikeres munkát.

  5. Miniszter Úr A műemlékvédelemért  Forster Gyula-díjjal jutalmazza dr.  Kovács Erzsébet okleveles építészmérnököt, műemlékvédelmi szakmérnököt a  műemlékvédelem hazai és nemzetközi népszerűsítésében kifejtett több évtizedes  magas színvonalú szakmai és társadalmi munkásságáért.

  6. Az ICOMOS Magyar Nemzeti  Bizottsága tagjaként évtizedek óta veszi ki részét a műemlékekért tevékenykedő  civil szervezet munkájából, vezetőségi tagként és – majd kilenc éven át – az  ICOMOS alelnökeként. Aktív tagja az ICOMOS Turisztikai Szakbizottságának, Magyarországon  ő szervezte meg a nemzeti szakbizottságot. Különös érdeme van a jelenleg Román  András nevét viselő Egri Nyári Egyetem szervezésében, programjának  kialakításában, a Nyári Egyetem és az Országos Műemléki Konferencia  összefoglaló köteteinek szerkesztésében.   A Porta Speciosa Egyesület tagjaként részt vett az építőipari  szakközépiskolák műemlékvédelmi technikusi szakképzésének szervezésében, a  Városvédő Egyesület számára számos kiadványt szerkesztett.

  7. Dr. Réthelyi Miklós nemzeti  erőforrás miniszter Forster Gyula emlékérmet adományoz Laki Lukács László könyvtáros-népművelőnek, nyugalmazott  könyvtár- és múzeumigazgatónak, Észak-Borsod, a Bódva-mente illetve a Galyaság  épített-, tárgyi- és szellemi örökségvédelme kiemelkedő alakjának, a  honismereti mozgalom emblematikus személyiségének.
    Örökségvédelmi munkásságának  kiemelkedő alkotása a Borsodi Tájház, amely a Bódva-völgy kulturális központja  lett. A főépülethez három értékes és védelemre méltó épületet csatolt, ily  módon az utcarészlet eredeti képét visszaállítva. A tájház berendezése és  páratlan gyűjteményének létrehozása szintén az ő érdeme.
    Az országos védettségű,  államalapítás kori földvár ásatásainak is állandó munkatársa, segítője volt.  Kutatásainak egyik fő vonulata Felső-Borsod, a Bódva-mente, a Galyaság kistáj  épített örökségének megismerése, dokumentálása, közzététele. Egyik legtöbbet  gyűjtött témája a népi építészet, ezen belül is a kisnemesi építészet.  Foglalkozott az észak-borsodi és csereháti települések temetői örökségi  értékeinek dokumentálásával, megmentésével is. Hangácson létrehozta a Szatmári  Király György Egyháztörténeti Múzeumot, amely a Sárospataki Református  Kollégium Gyűjteményének része.
    Részt vesz az edelényi  L’Huilier-Coburg-kastély rekonstrukciós háttérmunkáiban, vezeti a Kastély  Baráti Körét, kutat és gyűjt a létrehozandó kiállításhoz.

  8. Mészáros Zsuzsanna művészettörténet tanárnak, múzeumpedagógusnak évtizedek óta tartó  elkötelezett munkájáért, a Munkácsy Mihály Emlékház működtetéséért és a térség  épített örökségének megismertetését célzó   rendezvények megszervezéséért.

  9. Kezdetben részmunkaidőben,  majd 2001 óta főállásban látja el a békéscsabai Munkácsy Mihály Emlékház  szakmai feladatait; koordinálja az intézmény tevékenységét, gondozza és  fejleszti a kiállított anyagot, olykor kiemelt tárlatvezetési feladatokat lát  el. A Munkácsy Emlékház elsők között csatlakozott az Örökségvédelmi Napokhoz.  Minden évben „Örökségünk Őrei”  címmel  nyári tábort szervez gyerekeknek.
    2002 óta minden évben  megrendezi a műemlékek múltját és jelenét, hasznosításuk lehetőségeit kutató  „Kisnemesi Otthonok Országos Találkozóját”.

  10. Miniszter  Úr – az örökség védelme érdekében kifejtett magas színvonalú és önzetlen  áldozatvállalásukért, az örökség védelme érdekében kifejtett társadalmi  mozgalmat szervező tevékenységükért Forster Gyula emlékérmet adományoz Verasztó Lajos és Hencsei Kálmán műemlék  tulajdonosoknak.

  11. Közhelynek számít, hogy az  örökségvédelem elképzelhetetlen az elkötelezett polgárok nélkül. A Király utcai  kétszáz éves, műemléki védettséget élvező copf palota az örökségi szemléletet  mindenekfölött szem előtt tartó felújítása példáját adja tulajdonos és  műemlékvédelmi hatóság ideális összhangjának, a közös munka lehetőségének,  kiteljesedésének. A pusztulásnak indult, apró lakásokra felszabdalt épület ma  újra eredeti pompájában fogadja lakóit, a benne működő nyelviskola diákjait, a  kávézó, a virágbolt vendégeket. A két tulajdonos a teljes műemléki rehabilitás  igényével fogott munkához, s aszerint fejezi is be úgy, hogy közben saját  kétkezi munkájukat, s a családi összefogást   is dicséri az eredmény.
    Már ez is figyelemreméltó és  elismerendő teljesítmény lenne, ám itt nem álltak meg. Szót emeltek és  társadalmi összefogást szerveznek kerületük egyéb műemléki védettségű épületeiért,  és belevágtak a Zala megyei Bezeréd kápolnájának felújításába.

Dr.  RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter 
  1. hidden
  2. A  régészeti örökségért Schönvisner István–Emlékérmet adományoz:
  1. Dr.  KACSÓ KÁROLY régész-muzeológusnak, a Kárpát-medence bronzkori kutatásainak  meghatározó személyiségének tudományos munkásságáért és jelentős  tudományszervező tevékenységéért

  2. A 60-as évektől kezdve  nyugdíjazásáig a nagybányai múzeum dolgozójaként szervezte meg a régió  kulcslelőhelyeit érintő példaértékű ásatási és kutatási tevékenységét.  Munkásságának gerincét az északkelet-erdélyi térség bronzkorának felfedezése és  bemutatása jelenti, de kiemelkedő helytörténeti és tudománytörténeti munkássága  is. Kutatási eredményeit romániai és magyarországi publikációi mellett számos neves  nyugat-európai régészeti folyóiratban tette közzé.
    Több sikeres kiállítása  közül kiemelkedik az északkelet-erdélyi bronzkort bemutató ma is látogatható  kiállítása Nagybányán. A 90-es évek közepétől több nemzetközi konferenciát  szervezett, amelyek előadásait színvonalasan megszerkesztett kötetekben tett  közzé.

  3. Hajdú Jánosnak, Paks  város polgármesterének a város és környéke helytörténetének kutatásához,  régészeti lelőhelyeinek feltárásához és ismertté tételéhez nyújtott sokrétű és  jelentős támogatásáért.

  4. Paks Város Önkormányzata az  1980-as évektől kezdve folyamatosan támogatta a hozzátartozó Dunakömlődön lévő  római katonai tábor feltárását. 1993-ban részben az itt előkerült leletanyag  bemutatására megalapította a Városi Múzeumot, amelynek kiegyensúlyozott  működését és fejlesztését azóta is biztosítja a múzeumhoz csatolt Paksi  képtárral együtt.
    2003-ban az önkormányzat  kezdeményezésére indultak meg Lussonium területén a műemléki helyreállítási  munkálatok. Azóta szinte minden évben különböző mértékű fejlesztések történtek  a területen. Ezek során létrejött Tolna megye egyetlen római kori romkertje. A  Danube Limes – UNESCO World Heritage projekt keretében Paks városa a  Dunakömlődön található ókori erődítmény régészeti feltárását, a terület  turisztikai látogatottságának fellendítését szerette volna elérni, mintegy jó  gyakorlatként bemutatva a leendő római kori világörökségi helyszín  hasznosításának és fejlesztésének magyarországi példáját.

  5. Tóth  Zoltán vállalkozónak, Kelet-Magyarország régészeti öröksége feltárásánál  megnyilvánuló példaértékű hozzáállásáért.

  6. Földmunkagépes  vállalkozóként az 1990-es évek közepén került kapcsolatba a régészeti  örökségvédelemmel. Kezdetben lakhelye szűkebb környékének régészeti emlékeivel  foglalkozott önkéntesként. Később ez a felelősségteljes szerepvállalás egyre  tudatosabbá vált. A régészek az egyik legkíméletesebb és legprecízebb  vállalkozóként ismerik cégét. Kényes lelőhelyeken máig személyes irányításával  dolgoznak emberei. Szociális érzékenysége is figyelemreméltó: kétkezi munkásainak  zöme a Hajdú-bihari és a nyírségi régió hátrányos helyzetű közösségeiből került  ki. A gyakran esélytelen, nehéz sorsú embereket képes volt motiválni és a  tartós munkalehetőség megteremtésével éveken át közösségben foglalkoztatni ,  miközben még a régészet iránt is felkeltette érdeklődésüket.

  7. T. Bruder Katalin Ferenczy Noémi  díjas restaurátornak kiemelkedő és példamutató munkásságáért, amelyet a magyar  múlt emlékeinek megmentéséért megőrzéséért valamint az utánpótlás nevelésében  fejtett ki

  8. 1961-től több, mint 45 évig  dolgozott a Magyar Nemzeti Múzeum Restaurátori, később Műtárgyvédelmi  Főosztályán. Fő munkaterülete a fémtárgyak konzerválása, restaurálása illetve  nemes másolatok készítése. Folyamatosan képezte magát, új és régi technikák  segítségével mentette nemcsak az új ásatások anyagait, hanem a régebben  konzervált tárgyakat is.
    Hazai és külföldi  kiállításokon látható munkái közül megemlítendő a Seuso kincshez köthető,  korábban háromlábú asztalként restaurált un. „tripos” új összeállítása immáron  négylábú, kerek tálat tartó asztalként. Tehetségét, tudását nemcsak a  megmentett tárgyak őrzik, hanem tanítványai és utódai is, akiket nagy számban  oktatott és oktat ma is a Magyar Nemzeti Múzeumhoz tartozó restaurátorképzés  keretében. Szakmai eredményeit rendszeresen közölte műtárgyvédelmi  szaklapokban.

ICOMOS Díj

az Alsóbogát  (Somogy megye) Vörösmarty u. 47. alatti ún. Kiskastély épülete

Kiemelkedő és példamutató módon megvalósított
helyreállításának, új funkcióba helyezésének és az épületkutatás során  feltárt díszítőfestés restaurálásának  elismerésére

Az ingatlan a második világháború  után – a kastélyaink általános sorsában osztozva - elvesztette eredeti  rendeltetését, majd különféle, miután méltatlan hasznosításai megszűntek üresen  maradt és végletesen rossz állapotba került. 2oo6-ban került magánkézbe. A  helyreállítást példamutató kutatás, és ezen alapuló gondos és hozzáértő  tervezés előzte meg. A kutatás váratlan és meglepő eredményt hozott: a  földszintes kéttraktusos késő barokk kiskastély 16 helyiségéből kilencben  értékelhető, bemutatásra alkalmas, Dorffmeister alkotta  díszítő festést tárt  fel.

Az épület felújítási tervei a  kutatási eredmények felhasználásával, az épület eredeti térstruktúrájának  megőrzésével, az „enfilade” visszaállításával készült, kiterjedt az épület  pincéjére is.  A  lakó funkció ma elengedhetetlen vizesblokkjait  nagyvonalúan, egy-egy teljes helyiség körültekintően kialakított felhasználásával  oldották meg.  A falfestések helyreállítása, restaurálása az építéssel  párhuzamosan példamutatógondossággal  és szakmai színvonalon történt meg.

Az alsóbogáti kiskastély mindenre kiterjedő, magas szakmai színvonalú helyreállítása  dicséretes példa a műemlékek tulajdonosai, hasznosító, használói és különösen  azok számára, akik magántőkét fordítanak műemlék helyreállítására, részt vállalva  ezzel a közösség, az egész nemzet számára jelentős értékek megőrzésében és  méltó bemutatásában.

A kiemelkedő és példamutató módon  megvalósított helyreállításának, új funkcióba helyezésének és az épületkutatás  során feltárt díszítőfestés restaurálásának elismerésére az ICOMOS Magyar Nemzeti  Bizottság az alsóbogáti Vörösmarty u. 47. alatti ún. Kiskastély épületét  Icomos díjban részesíti.

ICOMOS díj

a gödöllői Királyi váró

a tudományos kutatáson, szakszerű műemléki tervezésen alapuló, a  kivitelezés, a képzőművészeti restaurálás vonatkozásában egyaránt magas  színvonalon megvalósított példaértékű helyreállításáért

Az 1884-ben, Rochlitz Gyula  tervei alapján, neoreneszánsz stílusban épült gödöllői királyi váró a II.  világháborúban súlyos károkat szenvedett, íves tetőszerkezete teljesen  megsemmisült és a belseje kiégett. Ezt követően az 1960-as évek elején  alakították utasforgalmi épületté, számos ponton megváltoztatva a korabeli  kialakítást. Az eredeti íves tetőszerkezet helyett új vasbeton födémre egyszerű  manzárdfedés készült.
Az időközben ismét leromlott  állagú épület teljes helyreállítása és funkcióváltása a MÁV Zrt és Gödöllő  Város Önkormányzata közös kezdeményezésére, a Norvég Alap anyagi támogatásával  valósult meg.
A korabeli alaprajzi elrendezés  visszaállítása, a tetőzet és a perontetők rekonstrukciója, valamint a teljes  külső-belső felújítás mellett az egykori szalonokba helytörténeti és  vasúttörténeti kiállítás, míg a kisebb helyiségekbe nosztalgiakávézó és utazási  iroda került.

A tervezési munkát Hajós Tibor  vezetőtervező irányításával a Hajós Építésziroda Kft végezte, a  művészettörténeti tanulmányt Kemény Mária a Hild-Ybl alapítvány részéről és a  szondázó festőrestaurátori vizsgálatot Herling Zsuzsa restaurátor készítette el  még 2009-ben. A generál kivitelezést a Reneszánsz Zrt. végezte (felelős műszaki  vezető: Péntek Tibor, főépítésvezető: Bernátsky Aladár) Újjákészült a vágányok  felé néző mezők füzérdísze is, Bíró János kőszobrász és Varga Zoltán  kőrestaurátor munkájaként.
A kivitelezés 2011. január és  június között zajlott, igen feszített ütemben. Az oda nem illő vasbeton  szerkezetek elbontásakor sikerült rögzíteni az egykori tagozatok lenyomatait, s  a megtalált mintafelületek alapján az épület eredeti gazdag architektúrája, a perontetők  és a nyílászárók is hitelesen voltak visszaállíthatók.

A belsőről igen kevés adat állt  rendelkezésre, de analógiák, egykori leírások és régi mintakönyvek segítségével  a belső terek falnézetei és korabeli színezése is rekonstruálható volt. Az  eredeti megjelenést hitelesen adja vissza a természetes palával és színvonalas  díszmű-bádogos munkával megvalósított tetőzet rekonstrukciója.

A fentiek alapján az ICOMOS  Magyar Nemzeti Bizottság a gödöllői Királyi váró tudományos kutatáson,  szakszerű műemléki tervezésen alapuló, mind a kivitelezés, mind pedig a  képzőművészeti restaurálás vonatkozásában magas színvonalon megvalósított  példaértékű, helyreállítási munkáit ICOMOS Díjban részesíti.

ICOMOS-DÍJ

Veszprém, Vár utca 31.- Biró-Giczey-ház

a példaszerű műemléki helyreállításért, a történeti  értékek megőrzéséért, a mai igényeket is kielégítő, életteli fejlesztés, méltó,  fenntartható és fenntartó hasznosítás megvalósításáért

A műemléki  épületben megvalósult fejlesztés legfőbb célja olyan nemzetközi vonzerővel is  bíró turisztikai központ létrehozása, amely Veszprém és a Veszprémi Érsekség történelmi-művészeti  gyűjteményét felhasználva, élményszerű kiállítás sorozattal járul hozzá a  veszprémi vár „életre keltéséhez”.
A veszprémi püspöki/érseki palotával  szemközt álló, az ICOMOS-díjas Dubniczay-házzal szomszédos hajdani kanonoki  lakóépület sok éven át üresen állt. Az épület alapja a Padányi Biró Márton  kanonok számára több kisebb épület helyére 1733-ban épített földszintes  lakóház. Ezt Giczey István kanonok 1772-től két fázisban részben egyemeletessé  átépítette. A hátsó udvari szárny és a kis épület több lépésben épült ki a XIX.  század elejéig.
Az  évszázadok során kialakult történeti állapotot az új összetett funkciónak  megfelelően módosította és látványos „új” elemekkel gazdagította a 2011-es komplex  műemléki helyreállítás. Az utcai szárny négy szobájában barokk díszítőfestés,  az oldalszárny földszintjén, a kávézóban faburkolatot imitáló XIX. századi ún.  flóderes falfestés látható. A lépcsőház dekoratív festése a feltárt XIX.  századi maradványok alapján, rekonstrukcióként született újjá.
A  tetőtéri kiállítótér megközelítése érdekében különös tömegű tetőépítmény  készült, amely azonban anyaghasználatával, míves részleteivel mégsem zavarja,  hanem – az épület legújabb „történeti periódusának” elemeként – kiegészíti az  összképet. 
A helyreállítást restaurátori  szondázó kutatások és helyszíni építéstörténeti falkutatás előzte meg. A ház  látványos „régi-új” képe a tervezők, restaurátorok, kutatók, a kivitelezők és a  műemlék-felügyelő szoros együttműködésének eredményeként alakult ki.
Az épület helyreállításával  nemcsak egy önmagában is megtekintésre érdemes műemlék vonzza a látogatót,  hanem annak mai, élő rendeltetése is: látványos, változatos kiállítások is  készültek, a funkciók kínálatát előadóterem, gyerekfoglalkoztató, (rövid időn  belül népszerűvé vált) kávézó, és nyugat felé nagyszerű kilátást kínáló kert  egészíti ki.  
A veszprémi  Biró-Giczey ház példaszerű műemléki helyreállítása meggyőzően bizonyítja, hogy  a történeti értékek megőrzésével, érzékeny bemutatásával miként lehet a műemlék  különleges, mással és máshol nem pótolható egyediségét felmutatni; s az így  felerősített-kibontakoztatott vonzerejére építve a mai igényeket is kielégítő,  életteli fejlesztést, méltó, fenntartható és fenntartó hasznosítást  megvalósítani.

A fentiek  alapján az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság a váró helyreállítási munkáit ICOMOS  díjban részesíti.

Citrom-díj

KECSKEMÉT, IZSÁKI-ÚT 1., HAJDANI RUDOLF LAKTANYA
szakszerűtlenül, átgondolatlanul megválasztott új funkció nyomán  kialakult állapotáért

Az eredetileg a XIX. század  utolsó évtizedeiben átgondolt, egységes terv szerint épített laktanya a jelenlegi  elhanyagolt állapotában is hitelesen képviseli az egykori katonai építészet jellegzetességeit.  Az épületek elhelyezése, egymáshoz való viszonyuk és a közös (beépítetlen) területek  rendszere ma is jól tükrözi a létrehozásukkor követett igényeket, a funkcióval  is összefüggő előírásokat. Az épületek kialakítása, alaprajzi rendszere  összhangban van az együttes eredeti rendeltetésével.

Az adottságokból fakadó  kötöttségek, ha mentségül nem is, de részben magyarázatul szolgálhatnak arra,  hogy a megváltozott használat gyakorlatilag nem tudta az eredeti koncepció  kínálta jó lehetőségeket reálisan, szakszerűen hasznosítani, ami érthetővé  teszi a mindezen okok következtében is fokozódó pusztulási folyamatot. Annak  ellenére van ez így, hogy az együttes területének sajátos strukturális rendje s  az abból adódó egyedi arculata igényes, példás foglalat lehetne valamely jobban  megválasztott funkció számára, valóban átgondolt, a műemlékhez méltó  hasznosítás-fejlesztés alapjául szolgáló épített értékként is kezelve az együttest.

A hajdani Rudolf laktanya teljes  együttese azt példázza, hogy bár a legnagyobb veszélyt az értékes történeti  épületek és együttesek esetében általában a funkciónélküliség jelenti, de  legalább olyan súlyos károkat okozhat a  szakszerűtlenül, átgondolatlanul megválasztott új funkció.

Citrom-díj

PÉCS,  TETTYE-TÉR,  SZATHMÁRI PÜSPÖK PALOTÁJA

rom-megerősítésének a történeti városképben játszott kedvezőtlen  megjelenéséért

Pécs városa igen gazdag  építészeti értékekben, védett illetve védelemre méltó történeti emlékekben.  Ezek együttesei szintén jelentős városképi elemeket örökítenek meg. A város nagyértékű  építészeti arculatát éppen ezek, a különböző korszakokból származó épített  alkotások, teszik egyedivé. A napjainkban is élő rendeltetéssel bíró épületek mellett  a hajdani épületek jelenleg hasznos funkcióval nem rendelkező maradványai ugyancsak  jelentősek lehetnek a városképben. Ezek közül talán egyik legértékesebb  Szathmáry püspök reneszánsz jegyekkel épült egykori nyári palotájának  maradványai, melyek a város egyik nagy forgalmú teréről, a Tettye-térről különösen  jól láthatóak. A palota-maradványok helyzetét kiemelkedően befolyásolja, hogy a  lankás hegyoldalban helyezkednek el, így városképi feltárulásuk különösen is  hangsúlyos.

Sajnálatos, hogy ez e romokat  érintő számos példás megőrzési, konzerválási törekvés ellenére a mai  állapotának létrejöttét kedvezőtlen események is befolyásolták. A romok nagy  körültekintést igénylő megerősítése-konzerválása munkálatai közben váratlanul  kialakult veszélyes helyzet megoldása, a veszély elhárítása (a romok  állékonyságának biztosítása) érdekében olyan acélszerkezetet építettek, melyet (éppen  tartószerkezeti szerepe miatt) később sem lehet elbontani, s így mintegy  „részévé kellett, hogy váljon” a romoknak - egyfajta legitimációt adva e  szerkezetnek azzal, hogy korábban nem szándékolt kilátóhelyet formáltak belőle.  Így a fontos, és karakterisztikus városképi látvány oda nem illő, idegen elemmel  bővült, amely jelen kialakításában remélhetőleg nem tekinthető végleges  megoldásnak; ehelyett további, alaposabban mérlegelt beavatkozásnak kell  visszaadni a romokhoz és városképi szerepükhöz valóban méltó megjelenést.

A Pécs, Tettye-tér, Szathmári  püspök palotája rom-megerősítésének a példája azt mutatja, hogy, különösen a  történeti értékeket hordozó városképekben, a sürgős beavatkozások esetében sem  lehet eltekinteni a történeti értékek, és a városképben játszott szerepük mindenre  kiterjedő mérlegelésen alapuló, azaz nagyon megfontolt, minden elem  jelentőségét értékelő döntéseke meghozatalától.
 

<< vissza